Anziksz IV.

Anziksz IV.

Bennem felnőtt egy élet - gondolta a férfi, miközben várta az indulást. A pályaudvar lámpafényei lassan elhagyták a peront... A pesti utak unottan terültek el, a házak mintha csak sikongtak volna. Nézte az embereket. Megszületett a tökéletes társadalom. Mindenki maszkja rejtekében... Aki teheti, külön ül. Így már beszélgetni sem kell. Nagyon jó, nagyszerű! - csettintenek fent. Nem mondják el egymásnak bajaikat, nem lázadoznak sorsuk ellen! Mint egy jó forgatókönyv, ideális...

A férfi, ha tehette, írt. Szerette betűit. Mindenkié ezek, de mégis, csak, az övéi... Mindenkihez szólt, de legfőképp önnön magához. Úgy érezte, tudna rohanni... Rohanni saját elfogult világában, álmai felé. Egy csendesebb lét szegletébe.

Hallgatta a nőt, a hangszóróból - Gödöllő következik.... Milyen személytelen, milyen hideg. Jégcsap...

A forróságot vágyta. A parazsat, a lángot...

Irtózott a fagy minden árnyalatától!

(Folytatása következik...)