Anziksz VIII.

Anziksz VIII.

Az ablakon átszűrődő zajokban bontakozott ki a reggel. Ez maradt csak... Mint a némától vennék el jellel a kezét. Mintha vaknak takarnák kézzel a szemét. A hőt kívánod, mégis napok telnek el a jégben. Az örök mennyországot vágyod, mégis pokol tüzén ég tested a készben. Kis, halovány gyötrelem, - mondod, én hallgatok.

Gyönyör, sóhaj, düh jöjj velem, - mondom és ballagok. A végtelen felé...

(Folytatása következik...)