Ha van valaki, akinek az érzékiség és a testiség összekapcsolását magyarázni kell, az nem én vagyok. Ha valaki, akinek el kellene mondani, hogy a leírt soraink közt, bölcsességnek, mondanivalónak, rejtett vagy éppen nyílt igazságoknak kell húzódni, az sem. Azért írok, mert nem tudom magamban tartani! Azért, hogy eljussak számomra fontos emberekhez! Ahhoz akit magamba zártam! És ha ez nem sikerül, nem érzem magam maradéktalanul boldognak…
Az intimitásról, én tudok legszebben mesélni! Falakról, támaszról, az egymásba kapaszkodás reményéről, arról, hogy ki és miért nyújt a társnak vigaszt, segítséget! Ahogyan egy ölelésben benne van a tűz, a gondoskodás, féltés, úgy az együttlétben sem csak testiség van! Odaadás, feltétel nélküliség, önző önzetlenség és érzelmi alázat! Csak meg kell hallani, mi több, érezni kell! A kívánáson, az aktuson, a puszta pőreségen túl.
Azon túl, hogy rábízod magad a másikra; minden titkodat, gyengeségedet, kétségeidet, félelmeidet, minden olyan apró dolgot, amely más számára csak kacat, ám önmagadnak, gyémánt. A legegyedibb fajta. Mindig erre vágytam… Kitűnni, tündökölni! De nem saját egóm miatt, nem! Akit szívembe zártam, őérte! Mint, így szólhasson: itt van mellettem az, aki miatt szebbé íródna ez a csúf világ!